Turistautak, kirándulás
Ajánljuk magunkat, mert:
- településünk minden, a kényelmes családi életet biztosító feltétellel rendelkezik, mint:
- a legkisebbeknek és szüleiknek ingyenes játszóház minden hétfőn, havonta egy alkalommal zenés, játékos ringató,
- bölcsőde (hetente zenebölcsi), óvoda (patakkal, mellettük parkkal szegélyezve),
- általános iskola,
- közvetlen védőnői, körzeti orvosi, fogorvosi ellátás,
- posta,
- vendéglátó- és szálláshelyek,
- közvetlen vasúti összeköttetés Szlovéniával, illetve autóbuszjárat Bagodon keresztül Budapestre,
- történelmünk folyamán két római katolikus templom épült,
- megyénkben községi szinten egyedülálló, teljesen felújított 400 méteres futópálya várja a sportolni vágyókat,
- közelünkben több közkedvelt tó található, melyek horgászatra, fürdésre, túrázásra egyaránt alkalmasak,
- a hatházi sportrepülőtér látótávolságra helyezkedik el.
_____________________________________________________________________________________________________
Zala megye egyik legnagyobb kincse a gyönyörű táj és az épített örökségünk, a fent említettek mellett Bagod a természeti értékeknek sincs híján. Településünkre a legszebb kilátás a tőlünk délre, megközelítőleg 1 km-re fekvő Boncodföldéről nyílik, valamint a lentiekben részletezett körtemplom közvetlen szomszédságából a 4 patak által szabdalt, több mint 1600 hektáros igazgatási területre.
A kulturális emlékek iránt érdeklődőknek – csak néhányat említve – az alábbi látnivalókat ajánljuk, melyek megfelelő helyszínként szolgálnak akár esküvői fotózáshoz is. Igény szerint – amennyiben időben kapunk róla értesítést – a kiválasztott területet vagy épület környékét frissen kaszálva bocsátjuk rendelkezésre:
- a hajdani Szentpálon 1260 körül épült körtemplom:
A XVIII. században a templomot felújították, ennek eredményeképp tájolása megváltozott, bejárata a nyugati oldalról a keletire került át. A nyolcas alakzatot formázó alap a templomba lépve jól látható, eredeti falainak vastagsága 185 centiméter. A millennium tiszteletére XVIII. századi állapota szerint teljesen helyreállításra került, megtartva az északi falon kivehető freskónyomokat. Napjainkban Péter és Pál napját övező hétvégén évente egy alkalommal szentmisének ad helyet. A Bagodi Közös Önkormányzati Hivatalnál történő előzetes bejelentkezés alapján tavasztól őszig lehetőség van a templom belső megtekintésére is, önkormányzatunk sok szeretettel várja az érdeklődőket.
A templom a felújítást megelőzően, 1996-ban…
és jelenlegi állapotában…,
valamint téli lepelben.
- Faluház (eredetileg nemesi családi ház, kúria):
Makovecz Imre, Kossuth-díjas építész tervei alapján került felújításra.
- Mauzóleum (Sport utca):
Az egykori Csertán uraság temetkezési helye, akinek egyik felmenője Csertán Sándor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kormánybiztosa volt.
- Katolikus plébániatemplom (Táncsics és Deák utcák kereszteződése): 1898-1900 között teljesen újjáépítették.
Plébániatemplomunk
- Harangtornyok (Vitenyéti utca 24. sz., Rákóczi u., valamint a Kossuth és Petőfi utcák kereszteződésében).
- Régi víztorony (Gépállomás utca).
- Szent István park (Ady és Deák utcák kereszteződésében).
Néhány további látnivalónk:
- Településkép a Bagodi Közös Önkormányzati Hivatal előtt.
Jöjjön el hozzánk, ismerkedjen meg a környező településekkel is, tapasztalja meg a Zalai dombság szépségeit.
A térségünkben fellelhető kincsekről és kirándulási lehetőségekről a zalaegerszegi Tourinform Irodában tájékozódhat:
8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6.
Tel.: +36 92 316 160,+36 92 510 696
Fax: +36 92 510 697
E-mail: zalaegerszeg@tourinform.hu
www.tourinform.hu