Bagod község honlapja

<< Vissza

A József Attila utca keleti felében lévő régi faipari hulladéklerakó felszámolása, rekultivációja

A projekt tervezett befejezése: 2017-06-10

A József Attila és a Szent Erzsébet utcák találkozásánál lévő 1362/1 hrsz. területen a '90-es évek végéig jelentős mennyiségű, faipari tevékenységből származó hulladékot halmoztak fel. Ezen ingatlan területrendezését végezte el önkormányzatunk.

A területen elhelyezett fűrészpor az évek hosszú sora alatt lebomlott,  ám így is 1.300 köbméternyi depónia maradt hátra, a terület gyakorlatlag beerdősült.

Az ingatlant a környező területeknek megfelelő állapotba kívántuk visszaállítani, ezzel is növelve a terület értékét, tájképi jellegét, közben megakadályozva az esetleges illegális hulladéklerakásokat. A volt hulladéklerakóra vonatkozó részleges környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentáció és rekultivációs terv benyújtásra került, melyet a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya engedélyezett. A növényzet eltávolítását a vegetáción kívüli időszakban végeztük el az állatvilág minél kisebb mértékű zavarásának érdekében.

Ezt követően kezdődtek el a gépi munkálatok. A területrendezés lombos fák ültetésével fejeződik be véglegesen 2018. tavaszán.

 

Kérjük, tekintsék meg “előtte-utána” képeinket, melyet a későbbeikben tovább frissítünk.

 

A projekt teljes költségvetése: 2 900 000 forint.

 

Bagod Község Önkormányzata